Idézetek

"Az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan emberekkel töltsük, akik kiszívják belőlünk a boldogságot. Ha valaki azt akarja, hogy jelen legyél az életében, az helyet csinál neked benne. Nem kell megküzdened a helyért. Sohase erőltesd rá magad olyasvalakire, aki nem ismeri el az értékeidet. És ne feledd, az igazi barát nem az, aki akkor áll melletted, amikor a legjobb formádat hozod, hanem az, aki kiáll melletted, amikor a legrosszabb passzban vagy."

" Leírhatatlan érzés, mikor zenehallgatás alatt behunyt szemmel a dallam végigfut a testem minden porcikáján, szívemhez érve pedig eltölt melegséggel. Mintha egy másik világba csöppennék, ahol megszűnik létezni minden gond és bú. Igen, zene nélkül nem tudnék élni!"

 "Sose hidd el, ha valaki azt mondja neked, hogy úgyse fogod tudni megcsinálni. A saját életedről mindig neked kell döntened."

 "Az élet megtanított arra, hogy mikor harcoljak valakiért, és mikor álljak félre, ha én nem szeretek, vagy ha engem nem szeretnek! Megtanított arra is, hogy mikor a legfontosabb döntéseket hozom, hogy döntsek jól! Azt is megmutatta, hogy sok embert elvesztek, és sok embert el kell majd engednem, akiket szeretek, de erősnek kell lennem, és arra kell gondolnom, hogy mások számítanak rám! Idővel begyógyulnak a sebek, mert aki elment, az nem jön vissza. Persze ebből természetesen sok minden nem igaz. Az élet csak remélni tanított meg. Remélni azt, hogy tudjam, mikor kell harcolni, s félreállni. Remélni, hogy jó döntést hozok, mikor döntést kell hoznom. Remélni, hogy akit elvesztek, annak jobb lesz, és én majd erős tudok maradni, hogy továbblépjek, és csak a jó emlékeket őrizzem meg. Remélni, hogy begyógyulnak a sebek, a legmélyebbek is, begyógyuljanak, de ne tűnjenek el. Minden egyes sebet szeretek a szívemen, minden én vagyok, és a múltam, ott kell lenniük! Gyönyörű hegek. Nélkülük üres lennék. Tehát csak remélhetem, hogy így fogok élni. De nekem ez a pár remény pont elég. Így akarok élni."

" Néha nagyon nehéz szavakba önteni az érzéseinket mert nem lehet megfogni a lényeget, lehetetlen pontosan leírni a zűrzavart. Ez valami olyan, mikor azt kívánom, hogy szeress aztán rájövök, hogy nem lenne helyes. Csak azért mert sokan már megtalálták az igazit, vagy legalábbis azt, akiről azt hiszik, hogy az, te nem lehetsz valakivel csak azért, hogy hazugságban élj. Már nem vagyok kislány, nem hiszek el mindent amit rólam mondanak és megteszem azt amit az emberek várnak tőlem, de nem azért mert én is úgy gondolom. Csupán törődésből, békéből, de néha még így is csak önmagam tudok lenni, az a csaj aki elszúrja a dolgokat. Fogalmam sincs a jövőről, halvány elképzelésem sincs, hogy mi lesz évek múlva, ezért nyugtalan álmok kínoznak, miközben félek és úgy érzem, hogy egyedül maradtam. Van egy szint, ahol megpróbálod megtalálni önmagadban azt a hibát, ami  közted és az egész világ között áll. Ez ilyen. Vagy kiszállsz vagy játékban maradsz."

"A sors mindig visszavág. Ez egy törvény! Létezik az az óriáskerék, ami állandó mozgásban van. Ezen az óriáskeréken nem mindig leszel fent, hiába gondolod ezt most még így!!! Pontosan ezért próbálj meg úgy viselkedni, beszélni másokkal és gondolkodni róluk, ahogyan fordított esetben Te is szeretnéd! Minden tetted egyszer vissza fog kerülni hozzád. Így Élj!"

"Mindenki keres valamit. Valamit, ami mindent teljessé tesz. Ezt a legkülönösebb helyeken találod meg: a szerelmed szemében, a legmélyebb barátságokban, mások szavaiban. Egy egyszerű szóképes megnevettetni vagy megríkatni. Mikor megtalálod ezt a különleges dolgot, repülni fogsz- szárnyak nélkül!"

"Nem a sorsban hiszek, hanem magamban, és abban, hogy ember vagyok, mint ahogy mások is. Ha mindig hagynám, hogy mindenki azt tegyen velem, amit csak akar, még akkor is, ha az a tett az elveimmel ellentétes, akkor nem ember lennék, hanem lábtörlő. Ember vagyok, aki agyat is kapott, azért, hogy gondolkodjak. De nem csak az engem ért sérelmeken, hanem azon is, hogy mit érezhet a másik, amikor én hibázom. Mindenki hibázik ám. Ehhez pedig nem kell nagy ördöngösség. Csak föl kellene idézni, hogy amikor velünk szemben követtek el hasonló gaz tettet, akkor mi magunk mit is éreztünk. És abban is hiszek, hogy a szánk igenis azért van, hogy elmondjuk, amit gondolunk. Még akkor is, ha az a másiknak nem tetszik. Persze nem mindegy hogyan tesszük mindezt. Szerintem mindig a pillanatnyi érzéseink vezérelnek ebben. Ezen is lehet csiszolni, alakítani, hogyha fölhívják a figyelmünket, hogy túllőttünk a célon. Általában olyan dolgok nem tetszenek nekünk, amik érzékenyen érintenek minket, hiszen érző lények vagyunk. Nem az a cél véletlenül, hogy mindenki jobban érezze magát a bőrében? Mindenki tehet azért, hogy jobb ember lehessen. Hiszen nincsen olyan, hogy jó, avagy rossz ember. Emberek vannak, akik lehetnek akár jobbak is, vagy rosszabbak. Mindenki maga dönt, hogy milyen ember kíván lenni. Én jobb ember kívánok lenni, ezért próbálok tanulni az életből, és változtatni a meglévő rossz tulajdonságaimon, melyekkel igenis tisztában vagyok. Tökéletes ember sajnos nincsen. De törekedhetünk arra, hogy jobb emberré váljunk."

"Minden ember hibázhat és hibázik is. Hibáink következtében vesztjük el biztosnak tűnő munkahelyünket, hűséges barátainkat, mindig mellettünk álló családtagjainkat és odaadó szerelmünket. Ha megbántanak minket, s csalódunk, épp úgy toljuk el magunktól azt, aki fájdalmat okozott, mint ahogy minket tolnak el maguktól azok, akiktől elvettük a boldogságot. Az ember ösztönösen fél az újabb csalódástól, s nem látja be azt, hogy míg attól tart, hogy újra csalódik, mennyi lehetséges boldog percet dob el, mikor nem ad új esélyt. De helyes-e az az út, amelyen a megkeseredettség miatt nem adunk új esélyt a boldogságnak?! Igen, mindig kell adnunk magunknak, másoknak és egymásnak egy újabb esélyt, mert sohasem tudhatjuk, mikor jön el a perc, amikor már késő lesz és csak annyit tudunk majd mondani: pedig kettőnknek járt volna még egy esély!"

"Ne fogadd meg a tanácsomat. És bárki más tanácsát se. Bízz magadban! Jó vagy rossz, boldog vagy boldogtalan, de a te életed, és csak rajtad áll, hogy mihez kezdesz vele."

"Bocsáss meg hogy tökéletlen vagyok, tele hibákkal, na de nem lehet mindenki tökéletes! Bocsáss meg hogy nem süt minden mondatomból az optimizmus, és hogy tudok buta lenni. Bocsáss meg de vannak rossz tulajdonságaim, nem is kevés, talán több mint jók, kapkodok mikor várnom kéne, és várok amikor már cselekednem kellene. Tudok rossz döntéseket hozni, de van, hogy jól döntök. Tudok szeretni, és szenvedni is! Szeretek hülyéskedni, annyira nevetni, hogy könnyezik a szemem, de tudok komoly is lenni, és néha egy szó elég hogy sírjak. Kevés embernek mondom, hogy szeretlek. De akinek ezt mondom, az elhiheti, hogy így van! Mert azt már régen meg tanultam, hogy csak azokkal törődjek ,akik velem is törődnek. Az őszinteség számomra egyenlő a tisztelettel. Én csak azokkal osztom meg az érzéseimet, a titkaimat,akikben megbízok. De egy kezemen meg tudom számolni ők hányan vannak! Ez vagyok, ilyen vagyok, de tudom vannak akik így szeretnek, mert mindenki úgysem szerethet."

"Lehet, hogy érzelmi roncs vagyok, de képes vagyok mosolyogni és jól érezni magam. egyesek ezt kétszínűségnek nevezik, én lelki erőnek".

"Az emberek mindig azt mondják mosolyogjak, mintha a mosolygás eltüntetné az összes sebet és fájdalmat. Hát én megpróbáltam. Megpróbáltam elrejteni az összes keserűséget, és eltakarni a szomorúságot a mosolyokkal. És megtanultam, hogyha belül fáj, akkor a szíved úgyis megtalálja a módját hogy kimutassa, teljesen mindegy, hány maszkot viselsz."

"Megtanultam, hogy aki nem keres, annak nem hiányzol. És akinek nem hiányzol, az nem szeret. A sors dönti el, hogy ki lép be az életedbe, de te döntesz arról, hogy ki marad. Az igazság egyszer fáj, de a hazugság újra és újra. Ezért értékeld azokat akik értékelnek és szeresd tiszta szívből azokat, akik viszonozzák!"

"Igen, hibáztam. Volt, hogy megbántottam valakit, hogy nem bocsátottam meg, hogy elárultam valakit. Akaratomon kívül csináltam én is rosszakat a sok jó mellett. Buktam, orra estem, tanultam a leckét. Készen állok rá, hogy jobb emberré váljak. Szeretni és elfogadni akarom magam, ezáltal másokat is. Annak a jónak akarok élni és látszani, ami valójában tudom, hogy vagyok. Ha sosem hibáztál, ítélj el. De csakis akkor!"

"Ha az embert nagy sorscsapás éri, vagy belevakul, vagy látóvá válik. Figyeljétek meg, mert veletek is előfordulhat. Van az életünkben egy legérzékenyebb idegszál, amelyik ha elpattan, az annyira fáj, hogy nem lehet elviselni. És ebbe vagy belevakulsz, vagy kinyílik a valódi szemed"

"Az emberek jönnek s mennek, besodródnak az életünkbe, aztán eltűnnek belőle, csaknem úgy, mint egy kedvenc könyvnek a szereplői. Mikor a végére érünk és becsukjuk, addigra a szereplők már mind elmondták a történetüket, és mi egy újabb könyvbe kezdünk, melyben újabb szereplők, újabb kalandok várnak. És akkor az ember azon kapja magát, hogy már az újakra figyel, nem a régiekre."

"Most tudom csak igazán, mi a fájdalom, valakit elveszíteni, akiről azt hittem, egy életen át a barátom lesz! Kaptam akkora pofont amitől talajt fogtam! De onnan felállni és mosolyogni, az az igazi kihívás, de magamért érdemes, én többet érek nála, mert én nem ütök vissza, pedig tudnék! De attól jobb nem lenne semmi, az élet meg nem boksz és nem aréna, viszont a kisgyermek is, ha elesik, feláll és bizonytalanul, de mosolyogva tovább lépked! Rá is, rád is várhatnak még nagyszerű dolgok, csak lépj tovább!"

"Az életemben éltem, szerettem, elveszítettem, hiányoltam, megbántottak, megbíztam, csináltam hibákat, de mindenekelőtt tanultam!"

"Ismersz? Szerintem nem. Nem tudod hányszor feküdtem le sírva, nem tudod hányszor bántottak meg, nem tudod milyen gyenge vagyok, nem tudod mennyit szenvedek, nem tudod milyen életet élek, nem tudod mit s hogyan cselekszem, nem tudod hányszor éreztem magam egyedül, nem tudod hányszor fordított hátat nekem mindenki, nem tudod hányszor voltam rossz annak az embernek aki számít nekem, te nem tudsz rólam semmit!!"

"Tragédiák történnek. Mit fogsz csinálni? Feladod? Kilépsz? Nem. Rájöttem, hogy amikor a szíved összetörik, iszonyatosan kell harcolnod, hogy meggyőződj róla, hogy még mindig élő vagy, mert az vagy. És a fájdalom, amit érzel, az az élet: a zavartság, félelem, ezek emlékeztetnek téged, hogy valahol van valami jobb, és az a valami megéri a küzdést."

"Ha sírva üvölt benned a fájdalom, akkor is büszkén mondd azt, hogy vállalom! Ne tűnjön majd el örökre a remény,légy kitartó következetes kemény. Ember akkor is, ha vérzik a szíved, és akkor is, ha bánatos a lelked. Ha sírva üvölt benned a fájdalom, sohase jelentsd ki azt, hogy feladom!"