2013. december 4., szerda

Újra itt

Sziasztok!
Újra itt vagyok vagyis inkább csak egy kis élet jelet adok. Mostanában jól vagyok de a suli miatt semmire nincs időm... de hamarosan szünet és ak megpróbálok írni hogy milyen volt az első félévem az egyetemen meg hogy úgy általában mi történt velem...
DE addig is kitartás 2 és félt és szünet :)
Most pedig egy-két idézet

Ilyenek vagyunk. Tudjuk, hogy nem lehet, és mégis akarjuk. Tudjuk, hogy fájni fog, és mégis belesétálunk. Persze, hisz imádjuk a csapdákat, a veszélyt, a kihívást. Mi nők meg főleg. Mert mi kell nekünk. Csak az, ami nem szokványos. Ami nemegyszerű, ami bonyolult, ami más, mert azt hisszük, hogy majd nekünk egyszerű lesz. Nekünk menni fog. Aha, csak egy aprósággal néha elfelejtünk foglalkozni. Mégpedig azzal, hogy az elején megéreztük: ez is olyan lesz, mint a többi. De valamiért még mindig nem hallgatunk az érzéseinkre. Pedig mennyi csalódástól kímélnénk meg magunkat. Végül is. Pofonból tanul az ember. 

/ Oravecz Nóra /
 Soha ne mondd hogy szeretsz, ha igazán nem érdekel. Soha ne beszélj érzésekről, ha igazából nincsenek is ott. Soha ne fogd meg kezem, ha összefogod törni a szívem. Soha ne mondd, hogy megfogsz tenni valamit, ha nem is tervezed, hogy belekezdj. Soha ne nézz a szemembe, ha minden amit teszel hazugság. Soha ne mondd hogy szia, ha viszlátot mondanál...


Az emberek azt mondták megváltoztam. Nos, az igazság az, hogy felnőttem. Már nem hagyom hogy ide-oda lökdössenek. Megtanultam, hogy nem lehetek mindig boldog. Egyszerűen csak elfogadtam a valóságot.




Úgy gondolom, minden okkal történik. Az emberek változnak, ezért képes vagy megtanulni elengedni, a dolgok rossz irányba haladhatnak, ezért értékelni tudod, amikor jó felé mennek, elhiszed a hazugságokat, de egy idő után megtanulsz csak magadban bízni. És néha a jó dolgok szétesnek, hogy jobb dolgok születhessenek./ Marilyn Monroe /

Mindenkinek adódik egy olyan pillanat az életében, amikor választás előtt áll. Amikor tudja, hogy lesz előtte és utána, és az a bizonyos pillanat a vízválasztó.

Én csak emlékszem, hogy milyen volt ezelőtt. Hogy érted? Úgy értem, a dolgok változnak. Az emberek változnak, te változtál. Órákat beszéltünk és most szerencsésnek mondhatom magam, ha naponta pár percet beszélek veled. Te velem akartál lenni és most úgy teszel, mintha mindig túl elfoglalt lennél. Emlékszem a viccekre, a nevetésekre, a mosolyokra, amiket megosztottunk. És én kételkedem benne, hogy te akármire is emlékeznél ezek közül.

Eltelt az idő először lassan, majd gyorsabban. Én is változtam. Máshogy érzek, másként élek. Amit elítéltem kipróbáltam, akit utáltam megszerettem, mi egykor fontos volt mára lényegtelen. Akiket lenéztem most tisztelem, amit eldobtam, azt már felveszem. Kik haverok voltak mára idegenek, kik barátok azok most is azok.... 
Sose bánkódj a veszteségeid miatt, mert ha a sors elvesz tőled valamit, idővel mindig kárpótol majd valami sokkal jobb dologgal!
Az emberek mindig azt mondják mosolyogjak, mintha a mosolygás eltüntetné az összes sebet és fájdalmat. Hát én megpróbáltam. Megpróbáltam elrejteni az
összes keserűséget, és eltakarni a szomorúságot a mosolyokkal. És megtanultam, hogyha belül fáj, akkor a szíved úgyis megtalálja a módját hogy kimutassa, teljesen mindegy, hány maszkot viselsz.

Az utolsó idézettel hagy emlékezek meg egy nagyon színészről aki nemrég itt hagyott minket:

"Ha egy napon majd megöl a sebesség, ne sírj értem, mert boldogan mentem el."/ Paul Walker /
R.I.P Paul Walker 


Hamarosan jelentkezek
Niki

2013. október 9., szerda

Csak úgy

Sziasztok!
Amint látjátok felkerültek idézetek a blogra. Ezek olyan idézetek amiket én nagyon szeretek ill. nagyon jól leírják az életemet és érzéseimet.
Ma írtam volna életem első zh-ját de nem írtuk meg. Ami idegesítő  mert eszméletlen sokat tanultam rá. :(
Az elmúlt időbe nagyon sokat változtam ami annak köszönhető hogy új suliba járok és új társaságba vagyok. Én mindig is gyűlöltem a régi sulimat. Soha nem éreztem jól magam ott, rengetteket bántottak ott engem. De itt az új suliba ez megszűnt végre ön magam lehettek. :)
Úgyhogy mostanában nem érzem magam rosszul és szomorú se vagyok.
DE azért mégis vannak dolgok vagyis inkább emberek akik hiányoznak. Főleg barátnőm akivel majd nem minden nap találkozok de már nem olyan a barátságunk mint régen.:( de tudom amit akarunk azt fent tudunk tartani és én nagyon szeretném ha barátságunk nem menne tönkre. Úgyhogy teszek érte hogy meg maradjon. A másik ember egy fiú aki újra életem része néha szoktunk beszélgetni de már csak barátként tekintek rá.
NIKI

2013. szeptember 30., hétfő

Èletjel

Sziasztok!
Nagyon eltűntem de ennek meg van az oka. Most kezdtem az új sulit teljesen mást mint a règi. Általába reggel elmegyek ès este èrek haza ès egyszerűen nincs időm a blogra.
Mostanába az internetezésem kimerül annyiba hogy megnézem az e-mailjeimet a fb-ot ill. a twitter. Meg válaszolok a barátaim üzeneteire ezenkìvül hètköznap nincs másra időm. Hètvègèn meg általábba pihenek meg tanulok vagyis tanulnom kènne.:(
Mert mostmár jönnek a zh-ák. Na de ez az èn gondom.
Amúgy az elmúlt időbe rengetteget változtam. Sokkal vidámabb vagyok ès nem csak mutatot hanem ez az igazság is.
Na de megyek is mert holnao megint korán kellek de hètvègèn (ha minden jól megy) hozzok egy hosszabb bejegyzèst).
Nektek hogy megy a suli?
Niki

2013. szeptember 1., vasárnap

Nyár összegzès

Mit is ìrhatnèk az idei nyaramról nem volt túl izgalmas. De egy biztos jobb volt a tavalyinál. Igaz annál mindegyik jobb. Legszìvesebben az egèsz 2012-es èvet törölnèm.

Na de tèrjünk vissza az idei nyára. Ami először eszembe jut róla, hogy olyan mintha tegnap lett volna. Jó ez nem volt nagy poèn.
A nyaram valamilyen szintem hamarabb kezdődött, mint a többieknek, de ugyanakkor kèsőbb is. Ugyanis már május óta nem jártam suliba, mivel idèn vègeztem a közèpiskolába. Hát a ballagásomról annyit hogy jól sikerült.:) Csak ne kerültem volna este az ügyeletre.
Utána elèg hamar letudtam az ìrásbeliket, amik jól sikerült. Majd kezdődhetődött a tanulás a szóbelire. Amire már nyári szünetkor került sor. Amitől nagyon fèltem, de szerencsère ezt is sikerrel vettem. :)
Termèszetesen ezt megünnepeltük barátnőmmel. De inkább ne tettük volna.

Hát a nyaram első fele izgalmasan telt, de a másik fele már annyira nem. Főleg olvastam, zenèt hallgattam ès unatkoztam. Meg persze nèha találkoztam barátnőmmel. Valamit voltam kirándul, amiről a blogon is ìrtam. Valamit találkoztam nagybátyámèkkal. Ja ès mèg szóbeli előtt voltam ballagáson is.
Ès sikeresen felvèteliztem, aminek először nem örültem. De most úgy vagyok vele vágjunk bele lesz ami lesz..



Nyáron kiolvasott könyvek:
1.Leiner Laura-Szent Johanna Gimi Kalauz
2.Oláh Gábor-Holnap más leszek
3.Becca Fitzpatrick-Csitt csitt
4.Becca Firtzpatrick-Crescendo
5.Becca Fitzpatrick-Silence Vihar előtt
6.Becca Fitzpatrick-Finale
7.Sarah Dessen-Figyelj rám!
8.Simone Elkeles-Leaving Paradise
9.Nicholas Sparks-Az utolsó dal

Mègis nem ezek miatt marad emlèkezetes ez a nyár, hanem:
1. Találkozhattam Leiner Laurával a dedikáló körútjának köszönhetően. Soha nem felejtem el. Ez a találkozás sok erőt adott, hogy vègig tudjam csinálni a szóbelit.
2. A másik dolog is Leiner Laurával ès az Szjg-vel kapcsolatos. Vagyis inkább annak köszönhető. Ugyanis nyár elejèn szereztem egy új barátnőt. Aki a távolság ellenère ès a múltam ellenère elfogad ès barátnőjènek tekint.

Úgyhogy ez volt az èn nyaram.:)
Niki

Ui: Hello Szeptember. Tudom sokan utálnak, de èn szeretlek. Mert vègre elèrkezett egyik kedvenc èvszakom.:)

2013. augusztus 25., vasárnap

Újra itt

Hello

Elég eltűntem mostanság. De nem volt mit írnom semmi érdekes nem történt velem.
De most itt vagyok ès nagyából jól is vagyok. Igaz ez nem volt ìgy mindig ezen a hèten. Először egyik rokonom kórházba került. Utána pénteken hideg zuhanyként jött, hogy lehet megvakulok. Először fel se fogtam amit az orvos mondott. Igazából csak akkor esett le mikor haza értünk ès egyedül ültem a szobámba. Egyszer csak zokogni kezdtem ekkor jutott el igazán a tudatomig mit is mondott. Anya azt mondta valamit kitalálunk hogy ne kerüljön sor erre... A lènyeg, hogy nagyvalószìnűsèggel zöld-hályog van kialakulóban a szememen.

Ma egy kicsit elgondolkodtam mièrt is szeretnèk megváltozni. A válasz nagyon egyszerű:
Belefáradtam hogy mindig mások véleménye ès akarata szerint èljek. Abba is belefáradtam hogy megfeleljek másoknak. Minek úgyse èrdekli őket. Kurvára unom hogy mindig az jár a fejembe ki mit gondol rólam. Most már vègre a magam ura akarok lenni.

Amúgy mindenki jön itt hogy utolsó hèt a nyárból. Èn nem èrzem mert nekem mèg kèt hetem van. Ugyanis èn egy hèttel kèsőbb kezdem a sulit. A fősulit.

Összesègèben a hètvègèm jól zárul, mert itt vannak nagybátyámék. Akiket a ballagásom óta nem láttam

Niki

Ui: Ha minden jól megy jövő hèten kèt bejegyzès is felkerül. Egy nyár összegzős ill. egy könyvekkel kapcsolatos.

2013. augusztus 15., csütörtök

Kirándulás

Ma korán keltem. Mármint ahhoz képest ahogy én általában szoktam. De ma családi kirándulás volt. Ami nagyon jó volt.
Először elmentünk egy tóhoz ahol mèg kisgyerekként voltam. Ha lett volna nálam horgászbot akkor horgászhattam volna. Nem baj majd legközelebb pótolom.
Utána elmentünk Szilvásra. Ahol egészen a vìzesèsig felsètáltunk. Imádok a termèszetbe lenni. Ilyenkor kiszakadok a városi környezetből. Ilyenkor nincsenek problèmák, tennivalók mindent fèlre teszek ilyenkor. Ès csak a termèszetet hallgatom. Olyan jó hallgatni, ahogy a madrak csiripelnek.
Ès ha a termèszetbe vagyok akkor az allergiám is megszünik.
Haza fele egy mellèkúton jöttünk, ami egy hegyen volt. Először felfele kellet menni a hegyen utána lefele. Nekem nagyon tetszet. Olyan volt mint egy soha vèget nem èrő út.
Mielőtt haza mentünk volna mèg elmentünk egy parkba sètálni. Ahol láttam mókusokat.
Ja ès összetalálkoztam egy bèkával is. De gyűlöllöm.
Kaptam kölcsön mèg tegnap egy könyvet barátnőmtől. Nicholas Sparks Az utolsó dal
Ha kiolvastam megírom hogy tetszett.
Niki

2013. augusztus 14., szerda

Életjel

Ez egy régebbi bejegyzésem ez vmięrt nem volt elérhető.

Sziasztok!
De rég voltam itt, vagyis pénteken. De most megjöttem. Az elmúl pár napba vagy időm, vagy kedvem nem volt írni. Esténként úgy estembe, az ágyba, úgyhogy nem volt erőm írni csak barátnőm üzeneteire válaszoltam. Ha meg lett volna időm, akkor meg kedvem nem volt.
Legfontosabb történés hogy kiolvastam a könyvet, Simon Elkeles Leaving Paradise-t. Nagyon imádtam, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom. Én eleve szeretem az írónő stílusát, úgyhogy meg se lepődtem, hogy tetszet. Ezt a könyvet barátnőm ajánlotta és egy nap alatt kivégeztem. Ugyan ettől az írónőtől ajánlom a Tökéletes Kémia trilógiát, aminek eddig 2 rész jelent meg magyarul. Az egy kicsit más stílus, de az is jó. Abba főleg az tetszik, hogy az írónő belecsempészet egy kis spanyolt. 
A Leaving Paradise egy kicsit szomorúbb történet, meg más témájú, de ez is jó. Annyi hogy ennek a sorozatnak a története a 2. részel, lenne teljes, de az még nem jelent meg.
Ennyit a könyvekről.
Ami még történt velem ebbe a pár napba. Először is állatlába későn feküdtem le mert szomszédaim minden este nálunk voltak :)
Ezen kívül segíttetem itthon.
Tegnap pedig két barátnőmmel elmentünk a szomszéd városba egy kicsit lazulni. Plázáztunk, meg elmentünk egy kávézóba is. Ja meg sokat beszélgettünk és nevettünk. Mivel ketten elég sokat olvasunk így bementünk pár könyvesboltba is. Tehát összességébe jó volt.
De mennem is kell, mert barátnőm jön hozzám. Úgyhogy ma már nem biztos, hogy jövök. Meg holnap se bizti mert megyünk kirándulni.
De mihelyt lehet megint írok. :)
Addig is jelenlegi kedvencemmel búcsúzok Bex Irigyeim mindig lesznek.

Niki